top of page

A látható immunrendszer


A vírusokkal terhelt időszak kezdetén érdemes több figyelmet fordítani immunrendszerünk állapotára, lehetőség szerint felkészíteni azt a "sötétebb hónapokra". Védelmi rendszerünk erősítését testi és érzelmi oldalon egyaránt támogatni kell. Mindkettőről igyekszünk részletesebben szót ejteni az oldalon.


Az erős immunrendszer sem csodaszer, nem leszünk általa védettek minden "támadás" ellen, a szélsőséges magabiztosság kerülendő. Segíts magadon és az immunrendszered is megsegít gondolkodás azonban - a szélsőséges helyzetektől eltekintve - hatékony és eredményes megközelítés.



Az immunrendszerünk helyes működésének látható jelei vannak, amelyekből olvasni lehet. Sőt vannak olyan jelzések is, amelyek azt mutatják, hogy immunrendszerünk messze átlag felett teljesít. Az elkövetkezőkben ezen a téren szeretnénk néhány hasznos tanácsot adni.



COVID és az immunrendszer



Nehéz, megosztó időszak áll mögöttünk, ami a COVID-helyzetet illeti. Ekkor inkább csendben maradtunk, mert nem éreztük azt, hogy egy agresszív vírussal szemben az erős immunrendszer önmagában elég lenne (mi úgy tekintjük, mint egy mérgezés, ahogy a gombák sem mind ehetők). Épp ezért a terepet átengedtük a szakembereknek, állítottak ők is pro és kontra, de mindenképp nagyobb felelősséggel tették, mint mi tettük volna.

A COVID mára egy még mindig kellemetlen, de messze nem olyan ártalmas vírussá szelídült, amely ellen az immunrendszerünk a legtöbb esetben hatékonyan fel tud lépni, a "rásegítés" önmagában is értelmet nyerhet. A lenti képre kattintva, egy hasznos cikket olvashatunk, amely üzenete röviden annyi, hogy más a teendő egy huszonéves szervezet esetén, és megint más ajánlott, ha már nem minden szervünk működik úgy, mint huszonévesen, vagy krónikus betegségek gyengítik.



A Classic Immun Green nem csupán az immunrendszerünket támogatja (hiányállapotok megszüntetése, bélrendszer helyes működésének támogatása és továbbiak), hanem olyan erős antivirális hatással is bír, amely ritkán tapasztalható, és még szemmel is érzékelhető.



Immunrendszerünk állapotjelzői



Az immunrendszer 80%-a a bélrendszerben található, legyengülésére különböző tünetek utalhatnak. Állandó fáradékonyság, erőtlenség lesz rajtunk úrrá, a pihenésünk éjszaka sem kielégítő ilyenkor, gyakran felébredünk és sokat forgolódunk. A rossz táplálékfelszívódás és a vitaminhiány a bőrünk, hajunk és körmeink egészségén is tetten érhető lesz.


A vas és/vagy B-12-vitamin felszívódási zavara vérszegénységhez is vezethet. Az immunrendszer legyengülése miatt általánosan kiszolgáltatottabbá válunk a kórokozóknak: állandóan tüsszögünk, köhögünk, folyik az orrunk, és épp csak kijövünk az egyik náthából, máris kezdődik a másik. Az immunrendszer gyengesége miatt a herpeszvírus is aktiválódhat, amiről főként az ajak környékén kialakuló, fájó duzzanat árulkodhat.



Az egészséges és tiszta belek immunrendszerünk egyik legjobb támogatói. Algáink belekre gyakorolt kedvező hatása gyakori tapasztalat, esetenként súlyos esetekben is (pl. Crohn betegség - tapasztalatok az Algainfo oldalon). Létezik egy készítményünk, amelyet sokan a diéta támogatására használnak, azonban sokat segít a belek tisztításában és az emésztési problémák rendezésében is (pl. puffadás, székrekedés). Ezen tünetek megszűnése azt is jelzi, hogy bélrendszerünk állapota kedvező.


A fenti képre kattintva megismerhetjük a másik segítőnket, amely összetevői algáinkkal együtt kivételes szinergiát alkotnak. A Classic Body Full nem csupán a diétát és az emésztést támogatja, de közvetve a védelmi rendszerünket is. Ne feledjük, a teljes védelemhez az érzelmi tényezőkkel is törődni kell!


Antivirális hatás, amely szemmel is látható


Az erős antivirális védelem az immunrendszer turbó fokozata. Ennek szemmel látható jeleit már nehezebb felfedezni magunkon, kivételes helyzetek segítenek hozzá. Nagy felfedezésekben, felismerésekben sokszor játszik szerepet a véletlen, illetve minden tudományos igazolás annyit ér, amennyit ebből a tapasztalat visszaigazol.


Immunrendszerünk "turbó fokozatban" működésének biztos jele a vírusos eredetű futószemölcsök visszahúzódása. A szemölcsöket általában drasztikus beavatkozások szüntetik meg, ami a kiváltó okokra egyáltalán nem ad megoldást, így garanciát sem arra, hogy nem kell "bérletet váltanunk" az orvosokhoz.


A Classic Immun Green erős antivirális hatása nemcsak a tüneteket képes megszüntetni, de folyamatosan fogyasztva a további kialakulás ellen is véd. Egy vírusokkal fertőzött világban ez a képesség felértékelődik. Immunrendszerünk állapotát más tényezők is befolyásolják (pl. érzelmi tényezők), és szélsőséges járványok idején kiegészítő védelem, óvintézkedés mindig indokolt.



A HPV következménye több mint kellemetlen szemölcs a kezünkön! A vírusnak biokémiailag számos típusát különítik el, amelyek különböző kórképeket hoznak létre. Az egyes humán palilloma vírusok között vannak olyanok is, melyek a hámsejtekben rosszindulatú elfajulást (malignizációt) váltanak ki. Ennek késői következménye laphámrák lehet. Ebből a szempontból kiemelt jelentősége van a nemi szervek papillómáit okozó HPV 16-nak és 18-nak. Azoknál a nőknél, akiknek a méhnyak-nyálkahártyája HPV 16-tal fertőzött, nagyobb a méhnyakrák kialakulásának kockázata. Ezt az információt szintén hasznosnak tartottuk megosztani.


A fenti képre kattintva nemcsak néhány tapasztalatot ismerhetünk meg (közöttük a sajátom, K. Attila), hanem egy letölthető tudományos tájékoztatót is, amely ugyan angol nyelven van, de látható, hogy milyen hosszú a tanulmányok listája, amely az algák antivirális hatását igazolják.



Érzelmi tényezők fontossága



Kevés dolog tudja az immunrendszert olyan gyorsan gyengíteni, mint a lelki, érzelmi hatás, a stressz. Ugyan vannak olyan antivirális hatások, amelyeket "fejben" pótolni nehéz - ha az átlag embernek egyáltalán lehetséges -, de a lényeg egyszerű: amilyen gyorsan tudja gyengíteni az érzelmi tényező az immunrendszerünket, épp olyan gyorsan képes erősíteni is.


Kedd esténként egy nagyszerű Közösség vár ránk. A doktor úr közvetlen, logikus, érthető és nem mellesleg humorral színezett előadásai rengeteget segítenek az immunrendszerünk erősítésében, noha ez "csak" közvetett cél. Önmagában a bizonyosság, hogy "van megoldás", a félelem okozta stressz megszűnése hétről hétre sokat javít az állapotunkon.


Érdemes keresni a kapcsolatot a múlt bölcsességeivel, mert eleink rendkívül nehéz körülmények között álltak nagyszerűen helyt, és korunk szakemberei nem feltételenül a tudás kizárólagos birtokosai. Eleink hetente egyszer találkoztak egy Közösségben, aminek értelmét sokan nem értik, de később nagyszerűen összeáll a kép. Gyakran sokkal egészségesebb életet éltek, mint korunk modern embere, minden technikai támogatás ellenére. Mert a valós megoldás bennünk van (nem a patikában), ha ott keressük, biztosan meg is találjuk. Segítünk benne.


A képre kattintva csatlakozhatunk a keddi előadásokhoz, vagy visszanézhetünk egy korábbit, amely pont nekünk szól, akkor, amikor időnk engedi. Segítsünk magunkon és tartozzunk egy önzetlen Közösséghez, amely minket is megsegít. Nem új dolgok ezek, csak a ma emberéhez igazodnak.



Egészségünk védelme a gyermekeknél kezdődik


Vírusos időkben a gyermekek különösen veszélyeztetettek. Az iskolai stressz önmagában egy erős immunrendszert gyengítő hatás, azonban erre jön még az egymásnak "ajándékozott" vírusok sokasága, amelyet gyakran otthonról hoznak, és gyermekeink közvetítésével a saját otthonunkon keresztül terjed tovább. A folyamatot gyorsítja és erősíti a gyermekek közvetlensége, egymás közötti gyakori érintkezése, amelyet a tornaórák katalizálnak, minden egészségvédő hatásuk ellenére.


Classic Immun Kids - védelem a gyermekeknek. A kapszula mérete kisebb, és további értékes összetevők támogatják a fejlődő szervezetet. Megelőzésre napi 2 kapszula ajánlott, így egy doboz Immun Kids 2 gyermeknek pont egyhavi adag. Jelentős védelem a családnak, ahol a szülők adagja napi 3-3 kapszula (Immun Green), a gyermekeké napi 2-2 kapszula (Immun Kids).



A fenti képre kattintva kedvezményen szerezhetjük be a családi csomagot, amely 2 terméket tartalmaz, így a rendelés végén egy grátisz termék is választható, rásegítve egy további "feladat megoldására": szép bőr & haj, jobb emésztés & diéta, esetleg pihentető alvás.


Ha rendeléseink rendszeresek, 90 nap alatt összesítve elérik a 72 900 Ft-os határt, akkor egy további értékes termék is érkezik, amely igazoltan lassítja az öregedési folyamatokat, enyhíti az idősebb korral járó tüneteket. Az Ever Renewing Gold értékes ajándék a nagyszülőknek is!



Egyszerű rendelés mobilon



Számítógépen tájékozódni a leghatékonyabb. Sok információt helyeztünk el az oldalon, épp azért, hogy sok kérdésre választ adhassunk. Közel 17 év tudása és tapasztalata. Ezek az információk számítógépen könnyen megtalálhatók, mobilon nézegetve nehéz átlátni a teljeset.


Mobilon rendelni a legegyszerűbb, ha korábban (pl. számítógépen) már megtaláltuk a keresett információt, a rendelni kívánt csomagot is kiválasztottuk. Ekkor a képen kiemelt kis kosár ábrára kattintva egyszerűen indítható a vásárlás. Utánvétet választva a futárnak kártyával is fizethetünk.


Rendszeresség esetén érdemes az oldalon regisztrálni, elmentve szállítási adatainkat. Ezt követően a rendelések előtt (vagy közben) az oldalon belépve, csak pár kattintás a rendelés.



Kártyás előrefizetés lehetősége nálunk nincs. Más most a környezet, mint volt akár még pár éve. Ma már miden logisztikai partnerünknek fizethetünk kártyával, a kártya adatainak megadása nélkül. Ugyanakkor az internetes csalások száma szaporodik, ami ma biztonságos, holnap már nem feltétlenül. A banki előrefizetést kedvezménnyel támogatjuk, vásárlóink erőfeszítését így jutalmazva. Sok kicsi sokra megy, éves szinten nem kevés megtakarítás.





GreenStar International a WellStar megszűnését követően folytatja az algakészítmények gyártását, a korábbi tulajdonossal (Christian Wiesner) kötött megállapodás eredményeként. A 2004 óta népszerű algakészítmények gyártásán túl új fejlesztések is elérhetőek, összeállításuk és gyártásuk mögött ugyanazok a szakemberek állnak, mint a WellStar idején. Német termék, német minőség közel 20 éve.



bottom of page